Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.04.18

Kerozinadóval az éghajlatváltozás ellen

Kép

A nemzetközi légi közlekedésre jelenleg nem szabnak ki sem hozzáadottérték-, sem üzemanyagadót, és a kiotói egyezmény előírásai sem terjednek ki rá. Az EP azt szeretné, ha az EU világszerte fellépne a repülőgépek által az éghajlatváltozásra gyakorolt hatás mérséklésért. A képviselők mielőbb megadóztatnák a kerozint, és a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe is bevonnák a repülést.
 
Az Európai Bizottság 2005-ben a repülés éghajlatváltozásra gyakorlat hatásának csökkentéséről szóló közleményt adott ki. Az EP erre Caroline Lucas (zöldpárti, brit) saját kezdeményezésű jelentésének (439-74-102 arányú) elfogadásával reagált.
 
A parlament szerint kiemelt cél, hogy az egyébként dinamikusan fejlődő légi közlekedésben az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék. Ezt úgy kellene megvalósítani, hogy közben ne torzuljon az EU-s és EU-n kívüli cégek közötti verseny, kevésbé legyen viszont tisztességtelen a légi közlekedés és a többi - adók alól nem mentesülő - közlekedési ágazat közötti konkurenciaharc.
 
Az EP „teljes mértékben egyetért a bizottság azon szándékával, hogy igyekszik bevezetni a kerozinadót, és sürgeti ennek mihamarabbi megkezdését a belföldi és EU-n belüli járatok megadóztatásával”.
 
A jelentés szerint jobb légiirányításra van szükség annak érdekében, hogy költséghatékony módon csökkentsék a széndioxid-kibocsátást, a kondenzcsík- és pehelyfelhő-képződést.
 
A képviselők szerint a bizottságnak a légi közlekedésben is ösztönöznie kellene a bio-üzemanyagok felhasználását.
 
A jelentés külön foglalkozik a légi közlekedés bevonásának lehetőségével az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe (ETS). Az egyik elfogadott módosító indítvány értelmében a parlament arra kéri a bizottságot, „haladéktalanul végezzen hatásvizsgálatot javaslattervezeteinek sajátos paramétereire - például a repülésre vonatkozó határértékek szintjére, a megfelelésre, a részt vevő felek (a repülőgépek üzemeltetői, légitársaságok vagy repülőterek) kiválasztására - vonatkozóan, és mutasson be javaslatokat annak biztosítására, hogy az ETS az Európai Unión kívüli légitársaságokra is vonatkozzon”.
 
Az új repülési rendszernek a szöveg szerint minden uniós repülőtérről induló és oda leszálló járatra ki kell terjednie (lehetőség szerint az uniós légteret átmenő forgalomra használó interkontinentális járatokra is) függetlenül az adott légi közlekedési vállalat származási országától. Erre azért lenne szükség, hogy a piaci szereplőkre egyenlő feltételek vonatkozzanak, és elkerülhető legyen a piac torzulása az EU-n kívüli célpontokba irányuló járatok javára.
 
Olajos: kerülni kell a lakott területek feletti repülést
 
A hétfő esti plenáris vitában Olajos Péter (néppárti) azt mondta, Európa úttörő szerepet vállal magára azzal, hogy - összhangban a Kiotóban megfogalmazott elvekkel - cselekvésre szánta el magát a légi közlekedéssel kapcsolatos környezeti problémák területén. A képviselő szerint fontos, hogy a meghozott intézkedések ne hozzák versenyhátrányba az európai légitársaságokat, egyúttal olyan megoldást kell találni, amely hatékonyan ösztönzi az ágazatot a légszennyezés csökkentésére. Olajos azt mondta, hisz a piaci eszközökben, ezért támogatja a megfelelően kialakított emisszió-kereskedelmi rendszer bevezetését ezen a területen. A képviselő szerint felül kell vizsgálni a katonai objektumok miatti kerülőutak ésszerűségét, és mindent meg kell tenni a lakott területek feletti repülések elkerülésére.
 
REF: 20060628IPR09334
 

Lap tetejére