Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.12.06

A környezeti zajok, hangok hatása a központi idegrendszerre és azon keresztül az életminőségre

A bennünket körülvevő környezetből különböző hullámhatások, hangok, zajok konszonáns és disszonáns inputok érik állandóan az emberi szervezetet, melyek az életminőségre negatív, ill. pozitív hatással vannak. A zaj, a disszonáns hang negatív, míg a zene, az esetek messze túlnyomó többségében pozitív befolyású. Mind a szakmai, mind a nem szakmai zajártalom stresszt kiváltó hatásával az egészséget súlyosan károsítja. Ezért a zaj elleni küzdelem az életminőség javítására tett törekvések fontos részét kell képezze. A jól megválasztott zene, feltöltve és erősítve neurokémiai transzmissziók útján az élet minden periódusában – az intrauterin időszaktól az emberi élet végső szakaszáig – az életminőségre pozitív befolyással van.

 A környezeti zajokkal kapcsolatosan két alapvető megállapítást kell előrebocsátanunk:
 
 A mai világunkban a zajszint napról napra nő, mely mindenki által elfogadott. Az ok, a motorizáció, az egyre fejlődő ipari géppark és nem utolsósorban az a tény, hogy az újabb és újabb technikai csodák egyre inkább betörnek a magánháztartásokba is.
 
 Korunk egyik alapvető jellemzője az urbanizáció. Míg száz évvel ezelőtt az emberek zöme vidéken élt, ma fokozatosan a városok felé törekednek és a vidék lassan elnéptelenedik. Konkrétan 1850-ig világviszonylatban a városokban élők száma soha nem lépte túl a 7 % -ot, míg az ipari forradalmat követően ez az arány gyorsan változott és az Egyesült Neztek Szervezete statisztikája szerint az Egyesült Államokban, valamint a fejlett országok városaiban ma már a lakosság 75 %-a él. A statisztikai előrejelzések az urbanizáció mértékét az elkövetkező 25 évben a világ valamennyi lakosát illetően 80 %-ra becsülik .
 
A zajszint állandó növekedése, valamint az urbanizáció mértéke között egyenes összefüggés áll fent, a következmény pedig, hogy az egyre sűrűbben benépesedő városokban élők számára az erősödő zajszint nemcsak egészségkárosító, hanem lassan elviselhetetlen és az életminőség romlását eredményezi.
 
A fenti megállapítások alátámasztására álljon itt néhány tudományos elemzés az utolsó három év szakirodalmából.
 
2003-ban összehasonlító vizsgálatok történtek 30 kilométeres sebbességkorlátozású zónában lakók, valamint az ezen a zónán kívül élők életminőségét illetően a francia fővárosban. Többek között azt találták, hogy a az alacsonyabb közlekedési zajszint az emberi hangok percepcióját messze javította és ez az ún. „sound enviroment” vagy hangkörnyezet számukra kifejezetten kellemesebb volt .
 
2003-ban végzett vizsgálatok szerint a repülőgépek által kiváltott zajszint ugyancsak potenciális egészségkockázatot jelent 130 repülőtéri zónában élő egyénnek saját egészségére vonatkozó válaszait hasonlították össze kérdőíves módszerrel 136 repülőtértől távoli régióban élőével. Az előbbieknél 70%-ban találtak rosszabb egészségi állapotot, alvászavart, a napi tevékenység kifejezetten ezen légi zaj miatti zavartságát. A repülőgépek okozta zaj és az egészségártalom közti összefüggés szignifikáns volt .
 
A zajkutatás fontos része a környezetvédelemmel foglalkozó kutatásoknak. A zajnak az élőlényekre kifejtett hatását illetően fontos a zaj intenzitása, a zajspektrum, a behatás időtartama, a közti kikapcsolódási fázis ideje és nem utolsó sorban az egyéni érzékenység. Zajhatásnak valamennyien ki vagyunk téve. Egyesek foglalkozásukban jelentősebben, de a civilizáció révén senki sem mentes egy bizonyos zajszinttől. Egészségkárosító hatását illetően első helyen említendő a halláskárosodás, de fontos kiemelni, hogy a tartós zaj stressz reakciókat vált ki, és így vezet általános egészségromláshoz. A szakirodalom a zaj okozta halláskárosodást és a stresszt egy szóval „socioacusis-nak” nevezi .
 
A foglalkozási krónikus zajártalom vizsgálatára kitűnő egyedek a pilóták. Olasz szerzők, Tomei és mtsai a római egyetem munkaegészségügyi intézetéből 2005-ben vizsgálták, vajon összehasonlítva a turbólégcsavaros, ill. a léglökéses repülőgépeken szolgálatot teljesítőket van-e eltérés a hypertoniára, ill. a stresszre vonatkozóan a két csoport között. Úgy találták, hogy a turbólégcsavaros gépek pilótáinál a magasabb krónikus zajszint (93 decibel) szignifikánsan nagyobb számban okozott hypertoniát és stresszt, mint amit léglökéses gépek (79 decibel) pilótáinál tapasztaltak. Mindez azt mutatja, hogy a krónikus foglalkozási zajártalom minden paraméterével együtt (intenzitás, időtartam, zajtípus) fontos rizikófaktora a halláskárosodásnak, továbbá a hypertonia kialakulásnak .
 
A nem foglalkozási zajártalom vizsgálatára jó alanyok a diszkóba járók, akiknél a 90 decibeles hangerő egy bizonyos idő után jól kimutatható hypacusist okozott .
 
A földi közlekedés az utakon, a járművek okozta zaj komoly környezetkárosító tényező, melyre az ember, ha összevetjük a kémiai emissziókkal, porszennyeződésekkel, sokkal érzékenyebb. Svájci szerzők meghatározták különböző járművek esetében (személygépkocsi, teherautó, motorkerékpár) a kilométerre számított egészségkárosító zajártalom mértékét, mely döntően alvászavarban, kommunikációs nehézségekben, életminőség-romlásban jutott kifejezésre .
 
A zaj, mint stresszor feltétlenül figyelembe veendő rizikófaktor, mely az ember egészségét egy életen át fenyegeti. Különösen érzékenyek a zajra a terhes asszonyok, az újszülöttek, a gyermekek. A zaj nemcsak a hallószervet érinti, hanem stresszt kiváltó hatásával olyan extraauricularis rendszereket károsít, mint a neuroendokrin, a cardiovascularis rendszer. Így joggal mondható, hogy ezeken keresztül általános egészségkárosító (3, 5). Sürgős feladat tehát mind az otthon, mind a munkahely esetében az ún. optimális akusztikus komfort megteremtése.
 
Zaj hatására a központi idegrendszerben fellépő változásokra néhány állatkísérletes adat:
Sara 1985-ben úgy találta, hogy zaj hatására a locus coeruleusban a noradrenalinszint jelentősen csökken, ezáltal bizonyos kognitív funkciók károsodnak, így a figyelemkontroll, továbbá az integratív aktivitás, a tanulási, emlékezési folyamatok romlanak .
 
Ravindra és munkatársai 2005. évi vizsgálataik alapján változásokat írnak le az agy neurotranszmitter rendszerében zaj- és stresszhatást követően. Wistar albínó patkányokat tettek ki 15 napon keresztül napi 4 órában 100 decibel zajhatásnak. Azt találták, hogy 15 nap után a biogén aminok (noradrenalin, dopamin, szerotonin) mennyisége megváltozott az agy bizonyos régióiban, többek között a locus coeruleusban, az előagyi struktúrákban. Ezen szerzők szerint az indiai medicinában gyakran alkalmazott antistresszor hatású teával, az ocimum sanctum 70%-os alkoholos extraktumával a zajstressz kivédhető volt, és neurotranszmitter-változások nem voltak kimutathatók .
 
Hellferich és Palkovits patkánykísérletekben akut zajstressz hatását vizsgálták a központi idegrendszerre. Úgy találták, hogy az akut audiogén stressz fokozott aktivációt vált ki a hypothalamusban a nucleus paraventricularis CRH-neuronjaiban, tovább az agytörzsben a katecholaminerg sejtcsoportokban, elsősorban a locus coeruleusban.
 
Újabban a környezeti zajok intrauterin hatását is vizsgálják. Pierson és munkatársai anyajuhokon 16 órás 100 decibeles hanghatásra in utero a magzat fejére tett csontoszcillátorral és elektródokkal jelentős kóros eltéréseket regisztráltak, ugyanezt találták a magzati csiga szövettani vizsgálata során is.
 
Joggal merül fel a kérdés, hogy mikor ismerték fel a lokális zaj, mint az egészséget súlyosan károsító tényező szerepét?
 
A lokális zajforrások, otthoni üzemekből, lakásokból kiáramló zajok ellen az első hivatalos fellépés Írországban történt 1992-ben, amikor is a Környezetvédelmi Hivatal (Enviromental Protection Agency) rendelettervezetet készített elő, megfelelő büntető szankciókkal (1700 euro vagy 12 hónapi elzárás), és ez a zajártalom elleni törvény a környezetvédelmi miniszter előterjesztésére 1994-ben nyert elfogadást (6). Az elkövetkező években a különböző országokban a zaj ellen nemzeti standardok születtek, de 2003 szeptembere óta az európai standard lépett hatályba az EU országaiban, mely előbbieknél szigorúbb előírásokat tartalmaz, pl. megadja a zajkiáramlás minimális és maximális időtartamát is.
 
A továbbiakban joggal merül fel a kérdés, ha a zajok szervezetünkben negatív hatást váltanak ki, milyen a zenei hangoknak, a zenének a központi idegrendszeren keresztül az életminőségre gyakorolt hatása.
 
Elöljáróban tisztázzuk, hogy a zenei hang – az akusztika törvényeinek megfelelően – olyan alaphang és a hozzá tartozó meghatározott frekvenciájú felhangok összessége, mely hullámértelmezésben szinuszrezgést mutat.
 
Úgy tűnik, hogy az ember – szemben a zajokkal, zörejekkel –, a zenei hangok iránt sajátos biológiai válasszal bír. Adódhat ez többek között abból, hogy a zene már az emberi kultúra hajnalán megjelent. Franciaországban fellelt legalább 32000 éves csontsíp tanúsítja, hogy az akkor élők már zenéltek, és feltehetően a zenei hangok az idegrendszer fejlődésére hatással voltak. E hatás pozitivitását bizonyítja a közel százéves zeneterápia, azon felismerés, hogy a zene a gyógyításban jelentős szerepet tölthet be.
 
2005-ben egy ausztrál kvalitatív tanulmány vizsgálta a zene szerepét a városi és vidéki idős emberek (65 év feletti korúak) életében. Az interjúk az önidentitás mértékére, ill. az életminőségre irányultak. Úgy találták, hogy a zene az egymás közti megértést, az emocionális kapcsolatokat, az önidentitást erősíti, továbbá segít megszabadulni az öregkorban fokozódó egyedüllét, a nyomasztó nehézségek érzéseitől, más szóval a kompetencia, a függetlenség, a pozitív önértékelés útján az idős emberek életminőségét jelentősen javítja .
 
Ugyancsak 2005-ben Siedlecki és Sandra egy klinikai vizsgálatsorozatban megállapítják, hogy a zene a krónikus nem rosszindulatú betegség miatt fellépő fájdalmak okozta fizikális, emocionális és viselkedési változásokat enyhíteni képes. Az analgetikumok adásának mennyisége csökkenthető, és az életminőség javul. A zenét kapó csoportban az életerő növekedésével egyidejűleg a fájdalom, a depresszió, a tehetetlenség érzése jelentősen csökkent, összehasonlítva a zenét nem kapó kontrollcsoport egyedeivel.
 
Még két eredmény 2004-ből. 20 sclerosis multiplexben szenvedő beteg esetében 10 egyed zeneterápiában is részesült, és háromhavonta értékelték pszichés állapotukat (klinikai depresszió, szorongás, önértékelés), összehasonlítva ezen értékeket a terápiában nem részesült másik 10 betegével. A zene hatására bekövetkező szignifikáns pszichés állapotjavulás felveti bizonyos esztétikai tényezők befolyását is .
 
A kardiológiában a szívbetegek megromlott életminőségét 100 év óta javítják zeneterápiával, de eddig elhanyagolták a zenei kritériumok meghatározását. Miként a szív is csak egyenletes ritmusú impulzusokra működik szabályosan, így a zene megválasztásában is bizonyos paraméterekre, a szabályos, egyenletes ritmikára, a harmóniára, a hangerőre tekintettel kell lenni, csak így segíti elő a zene cardiovascluaris betegségek gyógyulását .
 
Minden hang, legyen az zenei vagy nem zenei, emóciókat vált ki bennünk, melyek vagy pozitívak, vagy negatívak: félelem, szorongás, öröm, boldogság . Egyidejűleg a fő élettani paraméterek, a szívműködési, légzési és vérnyomásértékek is változást mutatnak.
 
Ma úgy látjuk, hogy az első fogadóállomás az agyban a temporalis lebeny, a hallókéreg, de továbbiakban a főszerep a subcortexé és a frontalis lebenyé. Képalkotó eljárásokkal, első helyen pozitronemissziós tomográfiával nyomon követhetők mindazon agyi aktivációs folyamatok, melyek a különböző hangok hatására bekövetkeznek. Egy konszonáns hangköz, például egy kvint (C és G hangok együtt hangzása) a jobb agyfélteke orbitofrontalis areáját és a corpus callosum alatti területet aktiválja, ami nagyjából megfelel a jutalmazási areának, míg a disszonáns hangköz (pl. C és Cisz hang együttes megszólalása) a jobb oldali gyrus parahippocampalisban idéz elő fokozott aktivitást .
 
Újabban a hangok pozitív és negatív hatását in utero a magzatra, továbbá a csecsemőre is bizonyították.
 
Végezetül fontos leszögezni, hogy a zenének az életminőségre ható pozitív befolyása az intrauterin időszaktól az emberi élet végső szakaszáig fennáll.
 
Donáth Tibor dr.
 
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest